Kutatók éjszakája 2022

2022. szeptember 29-30.

2022.09.22.
Kutatók éjszakája 2022

Előadásokkal, kiállítással, játékokkal, szabaduló szobával, ajándékokkal, történelmi ételkóstolóval várjuk a kedves látogatókat! A program előadásai a trianoni legendáktól, Erdély épített örökségének kortárs értelmezésén át az ukrajnai háború kulturális vonatkozásáig mutatják be a Művelődéstörténeti tanszék kutatásait és a különböző tudományterületekkel való együttműködését. A programok az ELTE TTK és a BME ÉDI együttműködésével valósulnak meg. Az előadások mellett a program látogatói a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának szervezésében megismerkedhetnek Erdély hagyományokból induló kortárs építészetével és az elmúlt néhány évszázad társasjátékaival, amelyek közül egyik-másik mai szemmel nézve igen meglepő lehet! A „Legendás címerállatok és megfigyelésük” tematikájú szabaduló szobából a kijutás nem lesz egyszerű, de nem is lehetetlen! A nyertesek különleges ajándékokban részesülhetnek, de azok se keseredjenek el, akiknek esetleg nem sikerül győzelmet aratniuk, hiszen vigaszajándék is jut bőven minden bátor vállalkozónak! Játsszunk és szórakozzunk együtt, úgy ahogy a régmúltban.

 

Programleírás:

 

2022.szeptember 29.

 

17:00-17:30 Kiállításmegnyitó - Erdély képekben - Székelyföld népi építészetének kortárs jelene (BME Építészmérnöki Kar Építőművészeti Doktori Iskola szervezésében)

Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. II. em. Művelődéstörténeti Tanszék folyosója

 

2022. szeptember 30.

 

Előadások:

18:00-19:00 Kőszegi Margit: Átmenetek az ukrán identitásban

 

19:00-20:00 Ablonczy Balázs: Trianon-legendák

 

20:00-21:00 Szilágyi Norbert: Hagyomány és megújulás / Székelyföld népi építészetének kortárs jelene

 

Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4. A épület 429-es terem

 

Programok:

17:00-22:00 Társas játék régen és ma

“Legendás címerállatok és megfigyelésük” szabadulószoba

Játék-szalon:

Game of Goose (Lúd-játék) társasjáték és története

Viktoriánus történet alkotó játék

Ajándékok: történelmi süti kóstoló; címeres kártya és kora újkori horoszkópok

Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. 254-es; 257-es termek

 

Részletes program az alábbi linken elérhető:
https://app.kutatokejszakaja.hu/.../ter-ido-lelek-a...