Mesterséges emlékezet — MEM

Társadalom, hálózat, konstrukció

„A tények is csak olyanok az idő markában, mint a festett kelme, mely lassan-lassan színét veszti.” (Mikszáth Kálmán)

A narrativizmus sok mindent megkérdőjelezett, vagy éppen újragondolásra késztetett a történetírás berkeiben. Legfontosabb állítása, hogy a múlt megtörtént eseménysorozatait az aktuális jelen állítja össze, szerkeszti történelemmé. Ebben a munkában egyaránt részt vesz a történelemmel hivatásszerűen dolgozó tudós vagy akár az elmúlt időkre emlékező, a tudományos megközelítés szempontjából laikus egyén.

A történelemre azonban még mindig, vagy talán soha meg nem változtatható módon, hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint a legmagasabb szintű emlékezetre: a nép, a nemzet, az ország történelme nem más, mint a kanonizált emlékezet. Az emlékezetre – akár az egyén emlékeire, akár a társadalom egyes csoportjait vagy éppen az egészét jellemző kollektív emlékezetre – azért irányul megkülönböztetett figyelem a narrativista megközelítésen belül, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a történelem folyamatos létrejöttében megkerülhetetlen szerepe van. Úgy véljük, hogy az emlékezet, a generációkon átívelő emlékezet-láncolatok biztosítják a folyamatosságot az aktuálisan formálódó és testet öltött történelem számára. Ahogy az emlékezet formálódik, változik, úgy befolyásolja a „hivatalos”, kanonizált narratívát.

Az emlékezetet, az emlékezés folyamatának eredményét számos oldalról közelíti meg a tudomány. Vizsgálja az egyén és a társadalmi csoportok viszonyát; a hagyomány és az emlékezet kapcsolatát; a szocializálódást, ahogy az emlékezet az egyén és a társadalom összetartozásának eszközévé válik. Az emlékezés metaforái történelmi tudat szerves részei: eleink, elmúlt idők, régi korok emberei, hősei, értékei mind-mind a történelmi gondolkodás meghatározó elemei. Az emlékezetet napjainkban már többféle kategóriarendszer szerint osztályozhatjuk. Az emlékezetnek térben jól meghatározható (emlék)helyei, a természeti környezetben megjelölt (szakrális) helyszínei vannak. Az emlékezet irányítható (emlékezetpolitika) és eltörölhető. Jan Assmann szerint: „Az emlékezőképesség művészete a »mesterséges« emlékezet alapja.”^[1]

Az emlékezet nem egyirányú folyamat. A mindenkori társadalom folyamatos diskurzust folytat, amely során az emlékezet egyszerre határozza meg a társadalom jelen idejű identitását, valamint ugyanebben a diskurzusban a társadalom kialakítja saját emlékezet-struktúráját: mire és hogyan akar, vagy nem akar emlékezni. Ebben a konstrukcióban nemcsak a múlt és a jelen találkozik, hanem belefoglaltatik a jövő is. A jelen idejű emlékezet-diskurzusoknak éppen az a szándékuk, hogy időben előre mutatva határozzák meg, a következő generáció mire és hogyan emlékezzen: minden generáció vagy nemzedék igényt formál saját emlékezet-kultúrájának a kialakítására.

Ugyanakkor e folyamatnak megvannak a maga cselekvői, akik kapcsolatba lépnek egymással az emlékezet konstrukciójában. Ezek a kapcsolatok gyorsan változó hálózatokat formálnak, amiben a szereplők is állandóan cserélődnek és a közöttük lévő kapcsolatok is felbomlanak, majd újra szövődnek, de más és más mintázatokat alkotva. Az emlékezet formálásának cselekvői nagyon sokfélék lehetnek, és közel sem csak emberi szereplők, a mesterséges és természetes környezet bármely eleme része lehet ezeknek a hálózatoknak.

A Dimenziók konferenciasorozat immáron nyolcadik alkalommal hívja tudományos diskurzusra a különböző tudományterületek képviselőit annak érdekében, hogy minél sokoldalúbban tárjuk fel az emlékezet formálásában jelentkező hálózatok rendkívül heterogén világát.

Részvételi szándékukat kérjük, legkésőbb 2024. január 31-ig jelezzék az absztraktok megküldésével a dimenziok.konferencia@gmail.com e-mail címen. Az absztraktokat 1000-2000 karakter terjedelemben várjuk.

Kulcsszavak:

emlékezet, emlékezet helyei, emlékezetpolitika, kulturális emlékezet, identitás, társadalmi hálózatok, konstrukció

Válogatott irodalom:

Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrában. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2018.

Foucault, Michel: A tudás archeológiája. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2001.

Gyáni Gábor: Nemzet, kollektív emlékezet és public history. Történelmi Szemle, 2012/3. 357–375.

Gyáni Gábor: A történelem mint (emlék)mű. Kalligram Könyvkiadó, Budapest, 2016.

Kovács Éva Judit: Az emlékezet szociológiai elméletéhez. In: Emlékezés, identitás, diszkurzus. Pszichológia és társadalom. L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2015, 237–260.

Latour, Bruno: Reassembling the Social. An Introduction to Actor-Network Theory. Oxford University Press, Oxford, 2005.

Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. Aetas, 1999/3., 142–157.

Pataki Ferenc: Kollektív emlékezet és emlékezetpolitika. In uö.: A varázsát vesztett jövő. Noran Libro, Budapest, 2011. 221–294.

S. Varga Pál – Száraz Orsolya – Takács Miklós (szerk.): A magyar emlékezethelyek kutatásának elméleti és módszertani alapjai. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2013.